NYÍRCSAHOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Nyírcsaholyi Hétszínvirág Óvoda

Szeretettel üdvözöljük óvodánk portálján! ÓVODA Óvodánk Nyírcsaholy község frekventált helyén található. A Nyírcsaholyi Hétszínvirág Óvoda nevet 2013-ban vettük fel. Ebben az évben került átdolgozásra pedagógiai programunk is, melynek neve a Környezeti nevelésre épülő személyiségfejlesztő program. Ennek lényege, hogy a közvetlen természeti és társadalmi környezet értékeinek közvetítésével, annak beépítésével igyekszünk a gyermekeket fejleszteni, nevelni. Az  Országos alapprogram szerint a játék, a verselés,mesélés,ének, zene, énekes játék, gyermektánc, a rajzolás, mintázás, kézi munka, a mozgás, a külső világ tevékeny megismerése (környezeti és matematikai tartalommal), a munka jellegű tevékenységek és a tevékenységbe megvalósuló tanulás keretein belül. Pedagógiai programunk alapján a már óvodába járó gyermekek szülei tapasztalhatják, hogy a természet „kincseit” f elhasználva barkácsolunk, kézi munkákat végzünk, mely a folyosónk dísze is egyben. Sokat tettünk, és teszünk azért, hogy a hozzánk járó gyermekeknek, és leendő óvodásainknak felhőtlen boldog gyermekkora legyen és hogy Önök szülők, napközben gyermeküket biztonságban tudják és nyugodtan végezhessék munkájukat. Törekszünk rá, hogy megismerjük a c saládok szokásait, értékeit mely azért fontos számunkra, hogy partnerként tudjuk segíteni gyermekeik nevelését. Előfordul, hogy egyes szülői elvárásnak nem tudunk megfelelni, például azért, mert ellenkezik nevelési elveinkkel. Ezért fontos, hogy elolvassák bemutatkozónkat, és bízunk benne, hogy kellő ismeretet ad rólunk, mely elősegíti döntésüket. Nevelési programunk tartalmazza nevelési elveinket, értékrendünket. Kérjük  éljenek a nyílt és közös játékos napokra ajánlott látogatás lehetőségével, melyeken a napi nevelési gyakorlatunkba is betekintést nyerhetnek. A kis óvodásaink szeretnek itt az óvodában lenni. Szokás és szabály rendszerünkben a gyermekek biztonsággal eligazodnak, és könnyen teremtenek baráti együttlétet. Mindig a gyermekek érdekét tartjuk szem előtt, környezetüket úgy alakítjuk, hogy a mai kor elvárásainak megfelelően sok mindennel megismerkedjenek, élményeket, tapasztalatokat szerezzenek, Ez az alapja annak, hogy iskolaérett gyermekeket  neveljünk. Sok a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma, de ennek ellenére büszkék vagyunk arra, hogy az óvodai nevelés konfliktus mentes, harmonikus környezet annak ellenére, hogy kissé szűkösen vagyunk. Az óvodai nevelés keretein belül hittan foglalkozások vannak, külön felekezet szerint. Az óvodában dolgozók nagy odaadással dolgoznak azért hogy mindenki megelégedéssel vigye haza nap-mint nap gyermekét az óvodából. Az óvodában dolgozók névsora: Bartkuné Angyal Ibolya óvodavezető  , Hanusiné Kicsák Mária helyettes , Dr. Kark Lászlóné óvodapedagógus , Pappné Varga Erzsébet óvodapedagógus ,Fagyas Diána óvodapedagógus Torzsásné Grecz Viktória pedagógiai aszinsztens  Dadus nénik: Hornyák Csabáné , Gyarmati Lászlóné , Kádár Istvánné , Papp Zoltán Isvánné      Segítő: Angyalné Bartha Marianna KONYHA Óvodánkhoz tartozik egy közel 400 adagos konyha is, ahol naponta látjuk el az óvodán kívül az iskolásokat, időseket és vendég ebédeseket.A konyha alapvető f elszereléssel rendelkezik, a higiéniára, tisztaságra, minőségre kiemelten figyelő terület. Az új NÉBIH és HACCP elvárásoknak megfelelően szigorúan ellenőrzött  és szigorú szabályok mellett elkészített ételek kerülnek kiszolgálásra. Az ebédlőnket egyéb szolgáltatásokra is igénybe lehet venni, úgy mint lakodalom, eljegyzés, stb. A bérleti díj a nyírcsaholyi lakosoknak kedvezményes.
Pályázatok Pályázatok
“Sit nulla id ut non excepteur dolore? Eiusmod dolore veniam ea officia. Veniam voluptate nulla labore ad id eiusmod reprehenderit labore deserunt. Dolor id commodo incididunt anim incididunt cupidatat pariatur dolore cillum ut sit voluptate commodo labore magna velit do.”
© Lorem ipsum dolor sit Nulla in mollit pariatur in, est ut dolor eu eiusmod lorem

Occaecat proident

veniam

Reprehenderit anim nisi est fugiat enim ut ad mollit ad reprehenderit, do aliqua. Mollit, ullamco ut sed. Cillum, adipisicing amet commodo magna labore laboris cillum in dolor qui id sit anim deserunt proident eiusmod ipsum. Sed elit anim do incididunt id irure nostrud nisi cillum deserunt sint cillum eiusmod ut mollit ut. Cillum, in lorem. Irure duis sunt sed ad enim do elit ut. Elit aliqua aliquip id aliqua aliquip pariatur aliquip. $0.00

Do minim exercitation

veniam ullamco et.

Sunt sed, reprehenderit duis ut. Sunt nostrud sit enim do et aliquip ex consequat qui et veniam, nisi proident eiusmod dolore commodo. Minim ipsum in incididunt, laboris nisi exercitation consectetur ullamco nisi aliquip minim sed et occaecat. Nostrud laboris aute irure officia. Ex do elit, laboris aliquip deserunt eu ad esse est aliquip pariatur ut lorem voluptate id. Incididunt do ad nisi magna commodo amet magna exercitation adipisicing culpa dolor officia ea, do, est qui. $0.00

In minim laboris

proident veniam nulla

incididunt

Voluptate adipisicing ipsum duis consequat veniam magna quis eu elit qui anim amet veniam minim consectetur. Aliquip qui dolore eiusmod exercitation sit eiusmod ea elit nulla lorem sit ipsum officia est, voluptate magna non. Proident voluptate pariatur ad. Consectetur et mollit deserunt ex eu ullamco ipsum dolore. Consequat labore ut adipisicing ut tempor. Reprehenderit dolore, in ea dolore ad, est magna do. In in reprehenderit officia excepteur pariatur fugiat aute aliqua dolor nisi, voluptate fugiat? In enim fugiat dolore cupidatat dolore cupidatat sed, exercitation labore reprehenderit quis. $0.00
Buy Now Buy Now Buy Now Buy Now Buy Now Buy Now

Store

FrenchHoliday.com